2. Sarokba szorított királynő

Tárgyaláskor mindig hagyj magadnak egérutat. Visszajönni bármikor lehet.

 Az ajtó résnyire kinyílott én pedig lassan léptem be oldalasan az éppen, hogy 3-4 négyzetméteres kis szobába, amibe tényleg csak egy ágy fért el. Ha nem tudtam volna, hogy a repülő tökéletesen hangszigetelt, akkor féltem volna, hogy a koppanást, amivel a falnak csapódtam hirtelen, kint mindenki hallja. Nem ez volt az első alkalom, azonban, hogy falnak lettem szorítva, itt a levegőben és ebben a kis "szobában".
- Sarokba szorított királynő… - suttogta fülembe. - Megadja magát vagy, sakk matt? - testem bizsergett hangjától és nem is tudom, hogy tudtam eddig ellenállni neki.

Pilledtnek éreztem magamat, és sokkal kiegyensúlyozottabbnak. Lehet, hogy ez a ruha hiánynak köszönhető, nem tudom, de biztos voltam benne, hogy a hátam mögött partnerem velem ellentétben inkább felpörgött mintsem, hogy lenyugodott volna. A mellettünk lévő kis szekrényen - az egyetlen a helységben - ott figyelt a sakktábla. Elmosolyodva nyúltam a királynőért majd fordultam meg Justin felé.
- Ugye tudod, ha tényleg sakkoztunk volna, akkor simán megvertelek volna. - féloldalas mosollyal mutattam fel kettőnk közé a kis fehér bábut.
- Biztos vagy te ebben? - felhúzott szemöldöke mindent elárult. Biztos volt magában, és nem kis egóval rendelkezett, de imádtam ezt a tulajdonságát, főleg az ágyban. Határozott volt, mégis kiszámíthatatlan.
- Semmi sem biztos. De még soha nem sakkoztunk. - vigyorogtam képébe.
- Most is sakkoztunk. - vigyorgott vissza.
- Azon gondolkozom, nem fogtak e még gyanút odakint, hogy ilyen lassan játsszuk ezt a játékot. - kezébe nyomtam a kis bábut és a lepedőt magam köré tekerve álltam fel fehér neműm megkeresésére.
- Ki mondta, hogy csak egy menetet játszunk?- tudtam, hogy költői kérdésnek szánta, mégsem fordultam meg, mivel hangjából ki tudtam venni mit szeretne… megint.
- Nincs több menet! - vigyorodtam el szoknyámba bújva. Órájáért nyúltam, ami az ágy szélén hevert. - Így is többet heverésztem a kelleténél.
- Héj! - óvatosan fogta meg csuklómat és húzott vissza az ágyba. – Tudom, hogy megbeszéltük, hogy ez csak egy "olyan kapcsolat" - mutatott idézőjelet a levegőbe. - De három hónap alatt egyszer sem mentél el úgy, hogy 2 percre nem bújtál volna vissza mellém. - tekintetét az enyémbe fúrta én viszont próbáltam küzdeni ellene.
- Bocsi csak sietek és… - hebegtem, miközben próbáltam felállni mellőle, de kezét most combomra helyezte.
 - És… ?! - noszogatott.
- Ez az utolsó napom. – na, jó ez elég furcsán hangzott. Láttam, hogy ő sem érti, így folytattam. - Egy hónap kényszer szabadságra vagyok kiírva. Mire visszajövök, addigra a te turnédnak már vége. – elhúzva a számat vontam vállat.
- Ezt, hogy érted? – ráncolta a szemöldökét.
- Tudod a rendes dolgozóknál, mint például én – kezdem magyarázni, közben pedig megszerzem a melltartómat és az ingemet is a földről – Ha nem veszed ki a szabadságodat, és feltorlódik, elküldenek kényszer szabadságra. – rá villantom a mosolyomat és belenézek a falra aggatott tükörbe. Hajam kibontva omlik a vállamra, teljesen szétjött a kontyom. Elhúzom a számat és hátra pillantok partneremre, aki erősen elgondolkodva félmeztelenül, – mint egy Adonisz – erősen gondolkozik, miközben alsó ajkát rágcsálja. Elmosolyodok és teljes testemmel felé fordulok. – Mi a baj? – kérdezem kedvesen, miközben leülök mellé az ágyra. Hirtelen, mintha visszatérne a valóságba, csokoládébarna szeme rám villan, és édes mosolyra húzza a száját. Hirtelen előre nyúl jobb kezével és odahúz magához. Arcát a nyakamba rejti és mélyet szippant illatomból. Felnevetek. – Mi történt? – kérdezem mosolyogva.
- Semmi. – ránt vállat, miközben lefekszik és megpaskolja maga mellett az ágyat, ezzel jelezve nekem, hogy vár.
- Nem lehet. – húzom el a számat. – Akármennyire is nem hiszed el, én most itt dolgozok. És nem csak egyedül veled kell foglalkoznom. – kacsintok rá, miközben felállok az ágyról és megpróbálok egy ugyanolyan tökéletes kontyot formálni a hajamból, amilyen a sakkparti előtt volt. Nagyjából sikerül.
- Szerintem az apró betűs részben szerepel valami olyasmi, hogy teljesítened kell az utasok minden fajta kérését. – villantja rám harminckét wattos mosolyát. Hangosan nevetek.
- Tudod Justin, ha hiszed, ha nem, ez nem csak rád vonatkozik. – kacsintok rá, miközben feltérdelek az ágyra és lehelek egy apró csókot a nyakára. Majd, mint, aki jól végezte dolgát, kinyitom az ajtót, még visszamosolygok, és ki csusszanok a résnyire nyitott ajtón.